Láttad a kis kapukat oldalt a kerten túl?

 Szeretnéd tudni hogy kiknek épültek ezek a tündérrózsával befuttatott színes belépők?

Lakójuk egyéniségével kipingált szolid és kevésbé szolid színűek,

 csíkosak, pöttyösek, kockásak (és kerekek, mint Gombóc Artúr csokoládéja)?

A megrepedezettek, festékekopottak és áttetszőek?

Az álmoknak. 

Igen, itt, a felhők felett...

Az álmok festik a kapukat tetszésük szerint. Az öreg, megkopott ajtócskák hiába vesztették színűket rég, fakó vágyaikkal éppúgy léteznek, mint a többiek.

Várnak, mint az áttetszőek is, ahol az álmok nyitottak, bárki láthatja titokzatosság nélkül.

Van egy közös dolog bennük. Remélnek. Szűnni nem akaróan.

Ha valaki álmodik, akkor megcsörren a kapun a pici kulcs és az álom beoson rajta. Szerettél volna bekukkantani némelyikbe? Igen, én is...nagyon. Izgalmas dolog belátni egy álomba (egy elcsípett becsukódó pillanatban) bár nem illik...és még izgalmasabb részt venni valaki álmának megvalósulásában, ha kéri azt.

 Gyere, ülj ide mellém. Szeretnél egy ilyen lakot? Ahogy én is annak idején. Akkor...

Egészen fiatal lány voltam, még anyám is élt. Hatalmas kőből épített házban, fogadósok életét élve, túrabotos zarándokok társaságában. Nyaranta, árnyékos délutánonként a magas kőbástya tetején üldögélve lógattam a lábamat, a mélyen fekvő kertben nyírfákkal, lapos kővel kirakott ösvénnyel a lakhelyünkig.

Ilyen helyen éltem.

Pedig volt dolgom bőven, segítenivalóm, tanulnivalóm...de szerettem ezt a helyet.

Egészen addig, amíg anyám be nem engedte az útkészítő mestereket a kapun...és a lapos kővel kirakott ösvényt a kertben fekete kátránnyal nem töltötték fel...

Szegény mesterek...

...nem ők tehetnek róla. De a csúnya kátránycsík gyászszalagként tekeredett fel életem békéjére, fekete csíkot hagyva lelkemen. Hamarosan be is fejeződött gyermekéletem. Egy sorsdöntő pillanattal eldőlt-, melynek nem voltam tanúja, csak utómunkás része-, hogy anya nélkül, otthon nélkül kell új álmokat építenem magamnak. (Köszönöm a családomnak, hogy velem voltak akkor)

Azóta kutattam egy ilyen hely, - egy ilyen békés hely után, ahol csend van, tér a gondolatnak...

Aztán egyszer álmomban megláttam a felhők felett ezt a milliónyi apró odút, melyekből mosolygós álmok szöktek ki és be...

Tátott szájjal álltam és a szememből könnyek csorogtak...Annyi év keresgélés, vakvágány után...

...annyi helyen építettem már álmot, annyi helyen próbáltam gyökeret verni, szilárd trezort biztosítani terveimnek, vágyaimnak, reményeimnek...

...lehetséges volna, hogy ez az a hely?

Lehetséges volna hogy ilyen egyszerű a magyarázat?

Hogy itt a helye álmaimnak?

...itt? Az ÁLMOK mellett?

"...sose láttam még olyan tisztán, hogy milyen messze vagyok a céltól, mint amikor ott álltam előtte..."/Gattaca/

Egészen megszédültem a látványtól. Ez nekem miért nem jutott előbb eszembe? Hány év, mennyi energia ment el a keresgélésre?

Itt kell otthont teremtenem álmaimnak.

Első gondolatként az jutott eszembe, hogy falakat kell építenem (milyen az ember, rögtön védelmi vonalat húz). De hát meg kell védenem magamat...(ugyan kitől, itt, ezen a helyen...?) 

A gondolatra körülöttem finom búra kezdett körvonalazódni. Csodálkozva oldalra néztem, eszembe jutott egy szép kacskaringós motívum, amit egy festményen láttam, gondolva azt, milyen szépen illene ide...mire a vonalak elkezdtek megrajzolódni, finom gyöngyház színbe szövődve feltekeredni.

Azóta nagyon sok álmomban jártam ezen a helyen, mindig ideálmodva egy szép kis szekrényt, lámpát, üldögélő karosszéket, fotelt, kis kertet a fűszereimmel, tavat édes férjemmel, papírsárkányt gyerekeimmel...

Tudod, ez egy olyan hely, ahol bármit lehet álmodni, mert minden teljesül.

 Bármit.

Sajnos ez nem mindig jó.

Félelmeink ugyanúgy álmok, ahogy terveink és vágyaink is. Gondolatokban csúcsosodva teremtő erőként valósul meg előbb, vagy utóbb, ezért csak egy jó tanács útravalónak, amit hosszú évek alatt tapasztaltam meg:

Csak óvatosan...élni is kell velük, nem csak megteremteni őket.

És ha félelmek szülik gondolataidat, csak engedd át magadon.

Engedd el, mint egy olyan költözést egy távoli földrészre, amiről tudod, hogy igazából sosem mennél el, mert valahol pontosan tudod, hogy szeretsz itt élni.

Úgy beszélek, mintha nekem ezek a dolgok már mennének.

Ez a sok vágy......itt a bibi nálam is...

jön a Titok azzal, hogy... minden a tiéd lehet, csak engedd el...(de ha elengedem és megkapom, akkor megint van valamim, amit féltenem kell), vagy a buddhizmus mondja:....engedd el a vágyaidat...(ez megy a legnehezebben). Hiába.

A bölcs nem vágyik. Hanem elengedi természetszerűen, amikor megkapja azt, amire nem is vágyott, azzal, hogy elajándékozza azt...mennyire kerek ez így nem?

Továbbadja nem létező vágyának teremtményét, hogy más őrizgesse félelemmel... Ha a másik is bölcs, ő is tovább ajándékozza, mert hiszen ő sem vágyott rá. Akkor más se történne a földön, mint körbeajándékozás.

Felnevetsz...

Az élet körforgásában valóban nem is történik más, ha akarod, ha nem, tovább fogod adni, amid van, nincs vita...- mondod és milyen igazad van.

Az ember birtokolni akar, élvezni, és szenvedni attól, mi mindent nem kapott még meg az élettől...

Újra és újra az jár a fejemben, hogy bár lennék bölcsebb.

Norbi írta múltkor, hogy bölcsebb vagyok, mint hinném...ahogyan mindenki bölcsebb, mint hinné.  Jó volna ennek tudatosabb tudatában lenni.

Tudod,

itt ha kedve szottyan álmomnak, időnként kiszökik a kapun kívülre, a zöld ligetbe, ahová sokan kijárnak

és meghallgatom más álmok történetét.

A múltkor Piros mesélt egy nagyon szépet a mama kamrájáról (úgy, ahogy én sosem tudnám).

Bárcsak te is hallhatnád.

Kedves Piros, elmeséled újra?

Addig menj csak nyugodtan, keresd meg álmaid odúját.

Egy helyet itt valahol, ahol tetszik neked.

Csak ülj le...

és álmodj...

Ja és cseppet se félj, hogy eltűnik mindez, amit itt látsz.

Van elég álmunk. Száz életre elegendő.

Én meg nekilátok a gyerekekkel kőműveskedni. A maradék porfix falazóelemeket fogunk vésővel és fareszelővel kimélyíteni. Az épp készülő borospincére lesznek stukkódíszek. És lehet, hogy csinálunk mécsestartókat is. Meglátjuk. 

Ui.: Mariannak a napokban sétálva láttam egy csendes volt és hívogató helyet nem messze tőlem. Alkalmas lenne építkezésre...ha gondolod.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.