Ugye finom ez a kenyér? A biopiacon vettük, volt mellé kóstolónak rózsaszirom lekvár...hm...mennyei volt. Muszáj volt egy kenyeret hazahozni, kérte magát. Törj még belőle.

Te voltál Kínában? Nem is tudtam...annyi mindent nem tudok rólad...

Várj, hallom, hogy egy hirtelen fuvallat kicsapta az ablakot, megyek bezárom. Most veszem észre, hogy valaki jött, a nyitott ajtó küszöbén áll. Odamegyek hozzá, hátha nem mer beljebb jönni...

Kis kínai asszonyka vászon nadrágban, fehér ingben. Kezében bambuszkalap, szemében mosoly. Nem szól semmit, csak int a fejével, hogy kövessük...jössz velem? Hátha segítségre szorul...-de akkor miért mosolyog?

Kilépünk az ajtón, párás meleg csapja meg az arcom, érzem, hogy hirtelen magasba szökött a hőmérséklet. Körülöttem bambuszfák, egy ösvény felé mutat az asszony, ami eddig nem volt a boltocskám lépcsője alatt. Tétován nézek vissza az ajtóra, hátha van esélyem visszalépni, hiába a kedves mosoly, a hirtelen éghajlatváltozások nincsenek jó hatással az idegeimre...

Megnyugtatólag látom, hogy a boltocskám még mindig a felhők közt lebeg, tehát biztonságban vagyunk. Menjünk hát, mi bajunk eshet? Mit akarhat vajon ez a kis asszonyka?

Még mindig ott áll az ösvény szélén, a mosollyal az arcán, végtelen türelemmel tartva kezét, irányt mutatva-, arra menjünk. Te indulsz először, végre elindulok utánad...te sokkal bátrabb vagy, mint én. Odalépsz az asszonyhoz és megöleled. Te ismered őt? Elképesztő...

Valamiféle szövevényes terv része vagyok, mindig is tudtam, hogy léteznek az összeesküvés elméletek, most már bizonyosságot nyert...teljes elbizonytalanodás köde lepi el elmémet...a kertünk eltűnt, helyette itt egy liget fákkal és ösvénnyel, mint egy japán kertben...te és a kínai asszony...nem, én visszamegyek..

....de mosolyogtok, minden rendben van...akkor hát...

És ekkor veszem észre, hogy az asszony keze hová mutat. Árnyékos fák között bambusz napernyők sorakoznak. Vajon mi lehet ott? Na jó, odáig elmegyek...minden lépés után azért visszanézek, nem tűnik e el teljesen a visszavezető út. Aztán ahogy egyre közelebb érek a napernyőkhöz, már érdekel, mik azok a kosarak, amik ott vannak és már nem nézek vissza...

A kis kínai asszony megáll veled az első kosárnál és vár, hogy odaérjek. Apró pici fekete pontocskákat látok, és szürkéket...a másik kosárban apró rózsaszín fehéreket...

Nézek bele egyik kosárból a másikba, a szótlan mosolygás érteti meg velem a jószándékot...ooooóóó.......

...jártál már selyemhernyó tenyészetben?

...mert itt vagyunk...körülöttünk a bambuszfák mellett eperfák...eperfa ligetek.

Elkap a felfedezés hangulata...mindent tudnom kell...felejtve félelmem, vezessetek kérlek, ezer kérdésem van.

tudnom kell...hogy az aprócska petéből kikelt hernyócskának apróra kell szabdalni az eperfa levelét, ...hogy csak ott lehet selyemhernyót termeszteni, ahol megél az eperfa...,hogy vigyázni kell a páratartalomra, nehogy a peték elpusztuljanak...hogy amikor elég nagyok, akkor a szájszervükön keresztül termelődik a selyemszál, amivel körbefonják magukat ágas-bogas kastélyukban, hogy aztán a hosszú egyben maradt selyemszál odagombolyodhasson a szövőkeret felé...hogy ez a habkönnyű selyemkendő nyáron hűti, télen fűti, aki magán viseli...

...hogy ezután, ha selyemmel dolgozom, tudni fogom, kinek ajándékát eresztem a színekkel és gondolataimmal össze...csodálattal adózom a természet egyik hihetetlen ajándéka előtt...

Az izgatottságtól kimerülten ülök le a fűben egy nagy kerek kőre...rád nézek és a kicsi kínai asszonyra, aki helyeslően bólogat. Még hallgatom a kis selyemhernyók rágcsálását, tényleg olyan a hangjuk, mint amikor a csendes nyári eső veri a háztetőt...

(Ezt egy blogban olvastam (http://madeinsuperior.blogspot.hu/p/selyemhernyo.html)

...Aztán eszembe jutnak a gyerekeim, már biztosan hiányolnak, merre vagyok...ránézek a csuklómra, de nincs rajta óra, hogy tudnám, mennyi idő...felpillantok, akkor indulok...de hová is?

Ülünk a konyhában, még a kenyérke utolsó darabját nyújtom éppen feléd, hogy elfogadd. Nézek körül, minden a helyén...te mosolyogsz és indulsz...már nincs időd megvárni a selyemfestést, mondod, hogy majd jössz és megnézed, milyen lett...
én még mindig gondolkodva ülök a széken, azon jár a fejem, hogy vajon mi történhetett...

Azután tétován kísérlek ki, intek neked...mikor elmész, akkor kapok észbe...szaladnék utánad, hogy megkérdezzem, mi is volt ez...te is láttad...hiszen te is ott jártál velem...

de már elmentél...

Itt hagytál egy filmet a fejemben, mint Alessandro Baricco- Hervé Joncour selyemtörténetét. 

Köszönöm.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.