Hallottad, hogy ütött egyet a kakukkos óra?

Ha gondolod, gyere sétáljunk a kertben, meglátod, esőben is szép odakinn. Az oldalsó ajtónál tettem ki neked egy gumicsizmát, lépj bele, hogy ne légy sáros. A falépcső mellett jobbra van egy nagy esernyő, várj, a fejed fölé tartom, a kezedbe adom, mindjárt megyek utánad. Nézz szét kicsinyke kertemben...

Szeretem a fűszereket....Évek óta próbálok uborkát, paradicsomot, paprikát, sárgarépát nevelni, de épp hogy csak mutatóban van a gyerekeimnek, hogy tudják, nem a boltban terem a papírtálcában, matricával a hasán...

Egyedül a fűszerek fogadták el a kertemet.  Próbaképpen tettem ide-oda, az illatuk miatt. A sok használt tégla, mind a házból jött ki építkezéskor, hát leraktuk ösvénynek. Emiatt a sok kanyargós ösvény...És még több fűszert szeretnék.                     Mert a fűszerek ideszerettek.

A kedvencem a rozmaring. Van, hogy kimegyek a nagy bokor mellé, ami már a derekamig ér. odabújok hozzá és magamba szívom az illatát...a béke illata...és a sült húsé (kedves szomszédok ilyenkor szemet hunyjatok felettem...)

Kérlek, vigyázz ebben a hatalmas csizmában, minden léptedre, mert könnyen eleshetsz ezen a keskeny tégla ösvényen...     ez a Jelen kertje...a buddhista filozófia tanítja a Mostban maradást....maradj a jelenben...és akkor nem maradsz le semmiről... Hiszen a múlt már emlék, a jövő csak feltevés, remény...a MOST a fontos. Ez a kert itt tart. A jelenben. Engem biztosan...   De csak mert FÉLEK, hogy elesek...vannak jobb módszerek is ám....

Ezért gyere, megmutatom a kis tavat, már nyílik a rózsaszín tavirózsa, drága férjem édene...nézd csak, csapatban úsznak az aranyhalak. Az ablakból látták a gyerekek, hogy egy galamb őrzi magának a tavat. Ha arra lépked egy rozsdafarkú, hogy igyon a tóból, a galamb addig ugrál a fehér köveken, amíg el nem hessegetni.

Bolond galamb...ahogy elszáll a dolgára, a kicsinyke madár alig várva odalibben és peckesen végigugrál egészen a belső agyagszobor válláig...

Most magadra hagylak a kertben...csak ülj le a tető alá a fonott kerti bútorra  nyugodtan, már jó idő van, kisütött a nap, minden annyira nyugalmas...csak pihenj...örülök hogy itt vagy.

Én bemegyek a boltocskámba, mert most már tudom, mire van szükséged.

Önmagadra.

Ha majd bejössz utánam, esetleg máskor is, mesélek én is...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.