Kedves Vendég!

Hallom, ahogy a kis boltom ajtócskája fölött megcsendül a picike réz csengő, ahogy beléptél.

Isten hozott.

Itt vagy kicsinyke ékszerdobozomban, ami éppen csak akkora, mint egy erdei madár odúja. Fapadlón jársz, könnyű lépteid hangjának üzenetét hozza a csendülés, örülök, hogy idetévedtél. 

Ha megengeded, szeretném végigvezetni a szemed a polcokon, lásd, itt minden rólad szól...rólam...rólunk...

Kérlek foglalj helyet ott a kényelmes fotelben, a kancsaringós lámpa alatt. Már kikészítettem Neked a repcemézes menta teát, amit a kertben szedtem reggel. Pihenj nyugodtan, nem kell hogy beszélgessünk...   ...a csend a legjobb tanácsadó.

Én is csendben dolgozom tovább...egy régi kopott asztal ad nekem helyet, hogy dolgozhassam rajta. Sokat esik mostanság odakinn, ezért a kis lámpa a kezem fölött mindig ég, hogy minden apró fontos részletet lássak. Gondolataim a kezemnek erőt adva öleli körül az Anyagot. Volt már agyag is a kezemben, varrógép textillel, üvegfesték, selyemfesték, ceruza, ecset, kalapács, és most a gyurma....csoda anyag ez...aprócska tűvel formálom a ki a virágokat, arcokat...és egy aprócska szerszámmal, amivel régen a fogászok dolgoztak...egy személyes emlék...

ooóóó........látod mennyire figyelmetlen vagyok, mennyit beszélek mégis?

Bocsánat...inkább elhallgatok. 

Ha neked kedved van mégis, mesélj...hogy telnek a napjaid? Szeretem a hangodat hallani.

Hangtalan kérdéseimre válaszolsz.

Van e időd magadra?

Ebben a kavalkádikus rendszertelenségben szelíd csendet találnod?

Találod e a békét a világban, a helyed ebben a nagy univerzum kirakósának darabkájaként?

El tudod e fogadni az Elmúlás hihetetlen öntörvényűségét?

Símogat e az Elengedés nyugtató borogatása?

Megtanultad e már a tengert elsimítani,

az esőt felmelegíteni,

a szelet csendesíteni,

a forró napsütést lágyítani,

a tüzet éberen kordában tartani...? 

Mesélsz. Tele vagy izgalommal, annyi minden ér odakinn...az a milliónyi csoda ami már benned él tapasztalásként...mennyi kacagás...mennyi felfedezés...

De várj csak egy pillanatot...

...azért meghallottam azt a vékonyka hangocskát is ám...

...szeretnék rá figyelni egy picit...kicsit jobban hallani őt...

Mert ő szerintem, aki igazán mesélni szeretne.

Mesélj pici hang...te vagy a hang benned, aki érti, hogy az életünket kölcsön kapjuk. Kapunk egy hajót hozzá, amiben védve vagyunk, amíg végighajózunk a bölcsesség szigetéig. És a hajóban sokszor nem értjük miért van az a nagy vihar odakinn...

Kicsi hang, miben segíthetek?

Csorog az arcomon végig a könnyem...átérzem, mennyire nem könnyű neked...

Csendben dolgozva hallgatlak tovább...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.